Emlék

Borús vasárnap délután volt, mikor kezébe akadt a könyv, melyben három regény állt. "A szerelem három arca" volt a címe. Három különböző történet szerelemről, életről barátságról...árulásról és halálról is. Hogy hogyan veszi el a barát az imádott nőt egy férfitól, aki nem tehet ellene semmit...? Hogyan veszíti el egy asszony utolsó menedékét is...? Hogyan csalja ki tőle a férfi, akit szeret, kötelesség és törvény és főleg szerelem címén azt a keveset is, amit még nem lopott el? Hogyan? Miért? Mert így rendeltetett. Sors. Vagy talán nem rendeltetett, csak ezzel a szóval illetjük mi, emberi faj, -akiket a természet gyöngének és sebezhetőnek álmodott és alkotott meg, de a kezünkbe a választás iszonyú lehetőségét: a döntést, hogy léphetünk, akaratot mely megmozdít...és főleg a gőgöt...ezt az összeszorított fogú jogot, mely felülírja és szentesíti döntéseinket-, a szerencsétlenséget és a józan ésszel ellenkező döntést de ugyanakkor a varázslatos szerencsét. Sors! Milyen szép ez a szó! Néha kár, hogy nincs ilyen szavakból még több....sokkal több. Annyi mindent, ami kínos illethetnénk ezzel a szóval és már meg is oldottuk, áthidaltuk, elodáztuk....Van még persze végzet is, meg előre elrendeltetettség, meg balsors, meg horoszkóp is.
Ebben a könyvben egy olyan részt talált, ami benne is régen elfeledett gyermekkori emlékeket idézett fel. A gyűrű. A könyvben a férfi gyűrűt ad felesége temetése után sógornőjének, Eszternek. A családi örökség, a gyémántköves platina gyűrű megmaradt hát. Nem változott át ruhákká, drága szivarokká, ajándékokká, képeslapokká és olcsó hazugságokká. A férfi, aki úgy él mások pénzén és jóhiszeműségén, mint ahogy az azték istenek éltek a szegény kiválasztottak vérén, megőrizte mégis leányának ezt az utolsó egyetlen hozományt. 15 év múlva kiderül, hogy a gyűrű hamis.
És ekkor eszébe jutott az ő gyűrűs emléke. Igen, neki is volt egy ilyen, gondolta...és úgy gondolt rá, mint a gyermek, aki büszkén meséli, hogy neki is van ám kanyarója, meg kihullott foga és szakadt nadrágja és hogy mikor még nagy volt, gazdag pásztor volt és oroszlánja volt és mikor újra nagy lesz, akkor is pásztor lesz! S a gyermeki értelem olyan varázslatos, olyan mesés, hogy néha maga sem tudja mit álmodott az életből is mit nem, hiszen néha a felnőttkora is álom, de mintha a múlt heti cseresznyelopást is csak álmodta volna.
Emlékezett rá, hogy egy vidéki rokonnál ültek, az asztal mellett...fiatal anyja ujján egy gyűrű. Egy szép rajzolatú fehér gyűrű, talán valami virágot ábrázol, vagy hullámvonalakat és apró kövek ragyognak a fém puha bőrén. Fehérarany, azt mondják neki. És emlékszik, ahogy a karcsú anya elegáns ujján ragyog a fém, s a fiatal nő büszkesége is benne ragyog! Igen, a férfi nekiadta, az övé! Ez jel! Ez már az jelenti: "jöjj, mert várlak téged, most itt a pillanat! Én ujjadra húzom ezt a gyűrűt és tárt karokkal várlak, a világ csodálatára! És most már emelt fővel járhatsz újra, s a gyermek is, akinek anyja van de apja nincs." És ő boldogan nézte és várta a napot, mikor az ő ujja is elég erős lesz már, hogy hordhassa anyja tisztességének és büszkeségének szimbólumát.
Később tudta meg, hogy a férfi, az apa hazudott. Nem fehérarany csak ezüst. A kövek, melyeket gyermeki képzelete gyémántoknak hitt, könnycseppek csupán. Egy hétig tartott a csoda...a remény. Soha többé nem látta a gyűrűt.