TAVIRÓZSA ÉS TÜCSÖK: Péntek

Nem tetszett a mai nap. Igaz, hamar lepergett. Újabban minden nap egyre rövidebb és rövidebb. Mintha hamarabb akarna véget érni, ahogy múlik az augusztus. Pedig még csak a közepén járunk. Régen a nyár hosszabb volt. Sokkal hosszabb. Egy örökkévalóságig tartott, s mégis olyan hamar vége lett. De most még rövidebb. Olyan, mintha valami szirup volna, ami egyre inkább sűrűsödik. Egy nap arra fogok felébredni, hogy este van...?
Éppen blogot írok és azzal foglalkozom, hogy egy jóbarátom lelkét gyógyítgatom. Mert ebben szakértő vagyok. Másokat istápolok, elvégre...Elvégre teje van, ideje van, mért ne szoptatna? Azétt!Amilyen a kérdés olyan a felelet. Annyira egyhangú az életem...már-már vetekszik egy aszalt datolyáéval. Hiába na...embernek lenni mégis a legjobb dolog a világon! Még sötétben, magányosan, szomorúan, tökkelütötten is. Látványos az optimizmusom...ritkán lehet látni ilyen látványosan alulméretezettet. Kinek a papné, kinek a leánya...hát, Istenem. Nem vagyunk egyformák.
Szóval, kezdjük az elején. Itt ülök a gép előtt egy fárasztó munkanap után (fogjuk rá, hogy fárasztó) és írok. A gépemen persze, hogy rontsam a szemem. Egy barátom a szerelmi életén kesereg...összeveszett a menyasszonyával. Én lelkiismeretesen vígasztalom, hisz erre valók a barátok. Közben arra gondolok, hogy mivel tudnám magam fejbeütni. Hogy kirepüjön belőle minden. Szeretnék most többet mondani....de nem megy. Zavar a zaj a másik szobában....zavarom saját magamat. Fáradt vagyok. Jobb ha lefekszem. Sírni fogok. Azt hiszem.

T'Ghóbila

Az elmúlt éjjel is elég fura dolgot álmodtam. Egy elveszett országról álmodtam, a Himalája vonala fölött. Ez az ország T'Ghóbila. Igy hívták ha jól emlékszem, még leírva is láttam. Azt álomdtam, hogy gyerek vagyok, és valaki T1Ghóbila-ról mesél, amely azóta eltűnt. Megszűnt. Aztán visszamentem a múltba...T'Ghóbila háborúban állt egy másik országgal, vagy valami ilyesmi. Én egy katonai táborban voltam, vártuk a szövetségeseket...vagy talan a leigázókat? Nem tudom. Amerikaiak voltak, talán...de az is lehet, hogy németek. Tudom, hogy a nyakamba beleállt két nyílvessző, s azt mondták meg fogok halni. Aztán kihúzták, én még valami koszos medencét is atúsztam, csak, hogy lássák, élek. Erre valami díszküldöttség úgy döntött, lepuffantanak, hogy ne haldokoljak ott, ha kell ha nem. Erre felébredtem. Mikor visszaaludtam, az álom folytatódott. Ekkor még hátrább voltam az időben. Én voltan T'Ghóbila királynője. Csak éppen utaztam valahova vonattal, mert valami szemtelen összeesküvést szőtt ellenem. Útközben láttam egy állatkiállítást, ahol koala maci is volt. Épp le akartam fényképezni a macit, hogy feljelentsem az állatvédőknél a tulajdonost, amiért védett állatot hordoz magával, de aztán észrevettem, hogy nem is koala, hanem T'Ghóbila hegyvidékein honos pöttyös, kistestű pumáról, meg oroszlánról van szó. Akik békésen laktak együtt egy halom fehér, szintén T'Ghóbila-i hegyi fecskével. Azért mégsem tetszettek a bezárt állatok, s eldöntöttem, hogy amint visszaérek a palotába, gondoskodom erről. Ezután még hátrább kerültem az időben. 1600 körül voltam. S mindent kívülről láttam, mint egy filmet. Az első jelenetben esett és szinte viharosan fújt a szél. Egy elég fiatal, talán 30 körüli nő térdelt a vérpadon...mögötte karddal állt a bakó. A következő jelenetben ugyanaz a nő egy nagy teremben volt. Hosszú szőke haja volt, két befont hajtincs koronaként ölelte körbe a homlokát. Ruhája hosszú volt, egyszerű, de fennséges. Olyan "Trisztán és Izolda" típusú...ha látta valaki azt a néhány évvel ezelőtti filmet. Na, olyan stílusú. Egyszerű, praktikus. Nem volt agyondíszítve...de szép volt. Mondom, elég keltául öltözködött a népem az 1600-as évek elején. Ott a Himalája környékén. A király felszólította a feleségét, hogy szüljön fiút a trón számára. Ott volt a "sikertelen gyermek" is, a királylány, akinek ugyanolyan ezüstszőke haja volt, mint az anyjának. Később megtudtam, hogy a királynét kivégezték, mert nem szült fiút. Én erre csak annyit mondtam, hogy a királyné megtanulhatta volna Boleyn Anna sorsából, hogy aki nem királyi vérből való, az ne menjen férjhez egy királyhoz. Ez a király is olyan VIII Henrik típus volt...elborzadtam, s sajnáltam szegény asszonyt. Őt készültek kivégezni abban az esőben. S ekkor végleg felébredtem. Hát ennyi. Fura vagyok, mi?

Felhős kedd (nem szomorú vasárnap)

Ezt a blogot most magyarul írom, mert péntek este van, s én elég fáradt vagyok, ami nálam 11 órakor eléggé meglepő. Ma vizsgám volt, talán azért...na mindegy. Nem is erről akartam írni. Szóval egy napomat akartam leírni, de eddig nem találtam meg a megfelelő pillanatot.
Egy felhős napon, talán kedd volt, elballagtam a könyvtárba kivenni valamit, persze nem vettem ki semmit. Vagyis egy könyvet igen, ami különösebben nincsen hasznomra. Emlékszem, elmentem a Romana-ra egy ékszerüzletbe. Vettem egy ónix fülbevalót. Még egyszer jártam ott utána, akkor barna topázt kerestem (a képen legalább is világos barna volt), de nem kaptam...így be kellett érnem egy pár szürke sólyomszem fülbevalóval. Állítólag erősíti a látást, optimizmust kölcsönöz. Fene tudja. Ez egy felhős nap volt. Mindenkivel halkan beszéltem, s olyan törékenynek éreztem magam, mint egy szál virág. Különben szeretem ezeket a csendes szürke napokat, mikor nem esik, legfeljebb csak csepereg, nem fúj a szél, csak egy kicsit....ahogyan szeretem a napsütötte napokat, mikor nincsen meleg, csak egy kicsit, mikor nem fúj a szél, csak a szellő. Nem szeretem a végleteket. Ne szakadjon a nyakamba másodpercenkent 15 liter eső és ne is süljek szép pirosra a napon. Nem szeretek barnulni...napozni meg pláne nem. Ha véletlenül lebarnulok egy picit, azt elviselem, de szerintem nincs semmi nagy dobás abban, hogy az ember szoláriumba járjon, vagy, hogy nyáron barna legyen. Nyáron könnyű barnának lenni...na de FEHÉRNEK lenni...az más. Nekem elég világos a bőröm...habár nem annyira mint szeretném. Igaz, én mindíg leégek a napon, meg aztán ha netán napozni kényszerülök, akkor elalszom, az meg egyenesen borzasztó. Kellemetlen és fájdalmas. Szóval, ott tartottam, hogy épp az üzletből jöttem ki, mikor arra gondoltam, hogy ha már itt vagyok, bemegyek a Diverta-ba. Ez a Diverta különösen tetszik, mert a könyveken kívül Pirates of the Caribbean parfümszettől plüssfigurákon át a Metallica pólóig minden van benne. Persze, sok dolog nincs, amit én megvennék, még akkor is, ha hülyeségg. De jól el lehet tölteni az időt. Én is felbaktattam az emeletre, elvettem egy könyvet (amit aztán meg is vettem :D....de a címét nem mondom meg), belelapoztam, végül néhány sor után azt mondtam, hogy ha már az angol "verziónak" (ugyanaz történik, nagyjából, csak egy másik szereplő szempontjából vizsgálhatjuk a dolgokat....nagyon vicces) az első 12 fejezetét elolvastam (csak ennyihez sikerült hozzáférnem), akkor megveszem, hogy elolvashassam ezt is. Kár, hogy nincs angolul. Na, s mikor le akartam menni fizetni, egy nagy természet-tudományi könyv mellett haladtam el. Hatalmas borítóján egy kicsi őzgida legelészte a zsenge zöld füvecskét. Meg kell hogy mondjam, láttam én már élőben, testközelben őzgidát. De ahogy itt ráesett a fény, a kicsi testre, a mogyorószín bundácskára...És azok a nagy fekete, gyémánt szemek. Hirtelen úgy éreztem, hogy ez a legszebb és a legtörékenyebb teremtés, amit valaha (legalabb képen) láttam. Arra gondoltam, hogy mi vagy ki akarhat megölni egy ilyen törékeny teremtményt. Hiszen én, aki olyan törékenynek érzem magam, még én is olyan "kemény" vagyok hozzá képest. S arra gondoltam, hogy ha az utamba hozna a sors egy teremtményt, egy csodalényt aki ugyanolyan törékenynek találna engem, mint én a fényképen az őzgidát...hogy ha attól félne, hogy egy érintésével összetörhet, mint ahogy én könnyedén eltörhetném a pillangó fémes kis szárnyát...nos, félnék-e tőle? Talán nem...talán igen?

Real life story

Today i would like to tell you a story...something that happened to my mother. I hope she won't mind. It is fascinating. Well, she has a colleague, a woman. She told my mother, recently, that when they met for the first time, my mother scared her to death. Why? Because this woman had a very good friend, who died. And the point is my mother looks EXACTLY like her (only she was blonde, my mother is a brunette). I think she thought that her friend returned from her grave, or something...Did any of you have such an experience? If so, tell me about it. It is strange and interesting.