Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen az elő könyv, illetve film, amiről beszélni fogok. Mindenképpen olyat szerettem volna, amit többször olvastam, régen is, meg a közelmúltban is, hogy több szempontból is megvizsgálhassam.
I. A történet röviden
Először az alap tudnivalók. Emily Bronte egyetlen regénye az "Üvöltő szelek" (szó szerinti fordításban Viharos Magaslatok, avagy Szelesdomb, mely a ház neve), 1847-ben jelent meg. Maga a történet 30 évet ölel fel, vagy valamivel többet. Két generáció életébe nyerünk bepillantást. Maga a történet kerettörténetbe ágyazott, két elbeszélő váltja egymást. Az első narrátor Lockwood, Trushcross Grange új bérlője, aki egy meglehetősen kellemetlen látogatás után, melyet a földesúrnál tett, megkéri házvezetőnőjét, Nelly Dean-t, hogy meséljen neki a Szelesdombon élő különös családról.
A történet főszereplője Heathcliff, egy árva cigány fiú, a történet kezdetén körülbelül 7 éves, akit Szelesdomb ura, az öreg Earnshaw talált Liverpool utcáin. Hazavitte, hogy saját fiaként nevelje fel, és feleségével együtt a Heathcliff nevet adták neki, egy fiukról, aki már meghalt. Earnshaw-nak persze saját gyermekei is voltak: a 6 éves Cathy és a 14 éves Hindley. Az árva és Cathy hamar összebarátkoztak, de a gazda fia utálta a gyermeket és ebben az érzésben Nelly, aki Hindley tejtestvére volt, is osztozott vele egy ideig. De mikor mind a három gyermek kanyarót kapott, Nelly megkedvelte a kis "kakukkfiókát", mert ő volt a legtürelmesebb beteg. Mikor Hindley nagyjából 17 éves lett, iskolába küldték, ahonnan csak 3 év múlva tért vissza, apja temetésére. Feleséget is hozott magával, Frances-t. Házasságát persze titkolta apja előtt, míg az élt, ebből Nelly arra következtetett, hogy a fiatalasszonynak nem volt sem neve sem hozománya. Hazatérte után Hindley régi ellenszenve Heathcliff iránt újult erővel kapott lángra, olyannyira, hogy mostohatestvérét egyszerű szolgává fokozta le, nem is taníttatta többé. Cathy érzései és viselkedése is megváltoztak a fiú iránt, főleg miután megismerkedett a kifinomult Edgar Linton-al. A 14 éves szelíd, jó modorú ifjút és annak egész családját elbűvölte a szilaj, vadóc, szeszélyes, de gyönyörű és tulajdonképpen jószívű Cathy. Ez a szinte magától értetődő vonzalom azonban dühítette Heathcliff-t, akinek azt is látnia kellett, hogyan "alakítják" át az ő imádott bálványát magukhoz hasonló, finom hölggyé.
A fiú helyzete pedig csak még rosszabbá vált miután 1778 nyarán megszületett Hindley egyetlen fia, Hareton, akinek születése azonban halálra ítélte a tüdőbeteg Frances-t. Férje, a húgával és főleg Heathcliff-el zsarnoki, de feleségét rajongva szerető Hindley lelkileg belepusztult Frances halálába, alkoholistává züllött, fiával való kapcsolata pedig nagyon rossz volt: vagy nem törődött vele, vagy halálra rémítette a szerencsétlen gyermeket. Az egész házat félelemben tartotta elviselhetetlen viselkedésével, és ahogy Nelly mondta, már jóformán Edgar Linton maradt az egyetlen tisztességes ember, aki betette a lábát Szelesdombra. Ilyen környezetben, őrült dührohamokkal és állandó részegséggel küzdő bátyja "nevelése" alatt cseperedett 15 éves korára a vidék legszebb lányává Catherine Earnshaw. De nem csak a 16 éves suhanc Heathcliff, hanem a nálánál egy évvel idősebb Edgar is rajongott Catherine-ért, s ez a két rajongás tette ellenféllé egy életre a két fiút. S mikor Cathy igent mondott Edgar Linton házassági ajánlatára, megpecsételte nem csak saját, de valamennyiük sorsát is. Cathy elárulta Nellly-nek, hogy elsősorban azért megy Linton-hoz (bár érez iránta bizonyos fokú szerelmet is), mert lealacsonyodnék, ha Heathcliff felesége lenne, koldus lenne ő is meg a fiú is. Heathcliff-t mélyenen elkeserítették és megsértették Cathy szavai, s elszökött a háztól, nem tudva meg, hogy Cathy milyen mélyen szerette és szereti őt. Három év múlva Cathy összetört lélekkel, de a külvilág számára a magabiztosság és némiképp a gőg álarcába burkolózva, férjhez ment Edgarhoz. Fél év meglepően boldog házasság után Heathcliff újra felbukkant, felkavarva Catherine érzéseit, felszínre hozva a két férfi régi ellenszenvét is. A feszültség akkor éri el tetőpontját, mikor Heathcliff, hogy Edgar-on bosszút álljon, elcsábítja és megszökteti Isabella-t, Edgar 18 éves, bájos, de naiv húgát, hogy rátehesse kezét a Linton-vagyonra, ami meg is történik, mikor Catherine egy leánygyermeknek ad életet, és két órával később meg is hal, örökös nélkül hagyva Edgar-t. Igy lett a vagyon örököse, Isabella-val kötött házassága révén, Heathcliff.
A történet második része az új generáció sorsát tárja elénk. 12 év telt el Catherine Earnshaw (Linton) halála óta; a gyermek, akit a fiatal anya hátrahagyott bájos, kedves és igazán szép kislánnyá fejlődött. Isabella, sógornője halála után Londonba szökött és ott megszülte Heathcliff fiát, Linton-t; míg Hareton nagyjából 6 éves korában elveszíti apját is, így Heathcliff neveli fel, aki időközben Szelesdomb ura lett. Szökése után több, mint 12 évvel Isabella is meghal; reményei miszerint elárvult fiát Edgar fogadhatná be, nem válnak valóra, ugyanis Heathcliff, magához veszi a fiatal Linton-t, mihelyt az megérkezik Trushcross Grange-be; elszakítván őt Cathy-től. A két fiatal négy év múlva mégis találkozik és innentől kezdve ismét bonyolódik a történet. A cselekményszál többségét Heathcliff cselszövései teszik ki, a hazugságok amelyekkel behálózza a tapasztalatlan lányt, sőt még a Cathy fölött oly éberen őrködő Nelly Dean-t is félrevezeti és úgy biztosítja magának végképp a vagyon fölötti uralmat, hogy hozzákényszeríti az élénk és eleven Catherine-t a nyavalygó és súlyosan beteg Linton-hoz, a jelenlegi örököshöz. A fiú a halálos ágyán apjára hagyja minden vagyonát, még Cathy személyes tárgyait is.
De a remény ott csillan fel néha, ahol a legkevésbé lehet rá számítani: Linton halála után Hareton egyre mélyebb vonzalmat árul el Catherine iránt, aki ezt sértésnek veszi egykori "börtönőrétől" (Cathy és Nelly Dean egy hetet Szelesdombon töltöttek bezárva, így érte el Heathcliff, hogy a lány Linton felesége legyen). A közös megpróbáltatások azonban közelebb hozzák egymáshoz Hareton-t és Cathy-t és ez az ami végül lefegyverzi Heathcliff-t, az emlékek ereje és a fiatalok szerelme.
A történet 1802-ben ér véget, mikor Lockwood, aki időközben elhagyta a vidéket, visszatér, hogy rendezze a bérleti díjat Heathcliff-el, döbbenten értesül róla, hogy Heathcliff meghalt, így a két kisemmizett fiatal visszakapta örökségét, és azt tervezik, hogy Trushcross Grange-be fognak költözni, miután összekötik életüket. Rájuk béke, boldogság, szerelem vár, Szelesdomb szomorú története lezárul, mikor a házat bezárják...de a falubeliek váltig állítják, hogy Heathcliff és Cathy Earnshaw végre egymásra találtak a halál után és ismét együtt bolyonganak a lápon, mint életükben annyiszor. Lockwood úr Szelesdombról a Grange felé menet meglátogatja a három sírkövet, melyek alatt Edgar, Cathy, és Heathcliff alusszák örök álmukat és az a gondolat jár a fejében, hogy miért is hiszik az emberek, hogy nyugtalanul bolyong Szelesdomb két szilaj lelke.
My purpose is to write movie and book reviews in English and Hungarian as well, and if i find a movie based on a book, well, i would review them both.There also will be books, my stuff... Ebben a blogban könyveket illetve az abból készült filmeket szeretném boncolgatni, anyanyelvemen és angolul egyaránt, összehasonlítva a mozgó képet a betűkkel. Lesz még könyvajánló, irodalmi esszé, s talán saját írások is...
Friday, 9 July 2010
Sunday, 4 July 2010
Tükör-A másik én
Tükör-A másik én
Nagy, fényes tükör előtt állok,
Sugarak fognak körbe, kötnek gúzsba,
S belém vágnak, mint kés a húsba.
Jól hangzik nem?
A tükörképem bambán mered rám,
Mint régi filmen a falu bolondja,
És nem vagyok egyáltalán biztos,
De mintha valahonnan ismerem.
Barna szememben magamat látom,
Mindazt, amit gyűlölök, ott áll
S engem néz halkan, a tükör túloldalán,
Bőrének minden pórusa egy élő halál kórusa.
Egyszer rámnéz és mosolyra torzul az arca,
Lelketlen lehelletén ott él a fagy, s kinevet engem,
Rajtam nevet a saját, őrült tükörképem.
Határozottan kijelentem, hogy valószinűleg elment az eszem!
Apró kezem ökölbe szorul, benne egy sziv is elfér,
S belehull a tükörbe, mig fehér táncra nyilik sok kicsi ér.
És ő csak nevet, ostoba szerzet! "Fogd be a szád! Dögölj már meg!"
És érzem, hogy arcom hófehér, körülöttem a padlón virágzik a vér.
Nagy, fényes tükör előtt állok,
Sugarak fognak körbe, kötnek gúzsba,
S belém vágnak, mint kés a húsba.
Jól hangzik nem?
A tükörképem bambán mered rám,
Mint régi filmen a falu bolondja,
És nem vagyok egyáltalán biztos,
De mintha valahonnan ismerem.
Barna szememben magamat látom,
Mindazt, amit gyűlölök, ott áll
S engem néz halkan, a tükör túloldalán,
Bőrének minden pórusa egy élő halál kórusa.
Egyszer rámnéz és mosolyra torzul az arca,
Lelketlen lehelletén ott él a fagy, s kinevet engem,
Rajtam nevet a saját, őrült tükörképem.
Határozottan kijelentem, hogy valószinűleg elment az eszem!
Apró kezem ökölbe szorul, benne egy sziv is elfér,
S belehull a tükörbe, mig fehér táncra nyilik sok kicsi ér.
És ő csak nevet, ostoba szerzet! "Fogd be a szád! Dögölj már meg!"
És érzem, hogy arcom hófehér, körülöttem a padlón virágzik a vér.
Rácsok közt az állat
Rácsok közt az állat
Egy sötét kis ketrecben ülök
Egyedül és egyre csak kaparok,
Kaparom a ketrecem betonalját,
Ki tudja, hátha kijutok.
Otthonom a ketrec, mint másnak a világ
De nekem nem nő itt sem méreg, sem virág.
Milyen nevetséges és egyben szánalmas,
Az isten verje meg, a levegő is ártalmas!
Csak kuporgok tejfehér rácsok közt,
Ha ennivalót dobsz, ne tedd be a kezed,
Mert esküszöm, hogy leharapom,
Söt mi több, ha lehet, szembe is köpöm!
Van egy olyan érzésem, hogy valamit elszúrtam,
Ha egyszer itt kötöttem ki, bár lehet, hogy csak ostoba voltam,
Aminek meg örülhetek, hiszen rosszabb is lehetett volna,
Születhettem volna vaknak és süketnek egészen máshova.
Kaparok a rácsok között, mint róka az odúban,
Tekintetek néznek mint halat az akváriumban
Sárga szemű macskák, torkukban összefut a nyál,
Rám pedig a halmennyország vár. Kár.
Egyre kisebb leszek, az emberek talán már észre sem vesznek,
Fehér rácsaim közt elveszek a sötétben, s felém patakok csörgedeznek.
Lassan feloldódom, s elfolyok, mint a homok, apró kövek közt apróra porladok,
S esőcseppbe zárva a Naphoz talán egyszer majd feljutok.
De addig tovább fújok, üvöltök, sirok, didergek, kaparok, mig kezemről lehasad a köröm, de hiába állsz és vigyorogsz a rács előtt; nekem akkor sincs szükségem rád!
Egy sötét kis ketrecben ülök
Egyedül és egyre csak kaparok,
Kaparom a ketrecem betonalját,
Ki tudja, hátha kijutok.
Otthonom a ketrec, mint másnak a világ
De nekem nem nő itt sem méreg, sem virág.
Milyen nevetséges és egyben szánalmas,
Az isten verje meg, a levegő is ártalmas!
Csak kuporgok tejfehér rácsok közt,
Ha ennivalót dobsz, ne tedd be a kezed,
Mert esküszöm, hogy leharapom,
Söt mi több, ha lehet, szembe is köpöm!
Van egy olyan érzésem, hogy valamit elszúrtam,
Ha egyszer itt kötöttem ki, bár lehet, hogy csak ostoba voltam,
Aminek meg örülhetek, hiszen rosszabb is lehetett volna,
Születhettem volna vaknak és süketnek egészen máshova.
Kaparok a rácsok között, mint róka az odúban,
Tekintetek néznek mint halat az akváriumban
Sárga szemű macskák, torkukban összefut a nyál,
Rám pedig a halmennyország vár. Kár.
Egyre kisebb leszek, az emberek talán már észre sem vesznek,
Fehér rácsaim közt elveszek a sötétben, s felém patakok csörgedeznek.
Lassan feloldódom, s elfolyok, mint a homok, apró kövek közt apróra porladok,
S esőcseppbe zárva a Naphoz talán egyszer majd feljutok.
De addig tovább fújok, üvöltök, sirok, didergek, kaparok, mig kezemről lehasad a köröm, de hiába állsz és vigyorogsz a rács előtt; nekem akkor sincs szükségem rád!
Cím nélkül
Cím nélkül (Valójában van, de nem mondom meg)
Azt álmodtam, hogy sütött a nap
Virágok szaladtak át a réteken
Madarakkal szórták be a kék eget
S a csillagok édes dalt zengtek
Fűszeres illat lebbent a szélben
Téli hűvös és szegfűszeg illata
Fecskék raktak fészket csipogva
S a hó puha hátán tücsök cirpelt
De én becsuktam az ablakot
Lehúztam a redőnyt, a nap ellen árnyékba bújtam
Csillagok zöld illatát kizártam szívemből
S szobámba behívtam lakni a fagyot
Száraz virágok közt kaparász az ujjam
Az emlékek ragyogó gyémánt-morzsáit szedegetem
Hisz nem vagyok más csak egy vidám kísértet,
Aki néha énekel, s butaságokat álmodik
De jutányos áron kertészkedést vállal.
Azt álmodtam, hogy sütött a nap
Virágok szaladtak át a réteken
Madarakkal szórták be a kék eget
S a csillagok édes dalt zengtek
Fűszeres illat lebbent a szélben
Téli hűvös és szegfűszeg illata
Fecskék raktak fészket csipogva
S a hó puha hátán tücsök cirpelt
De én becsuktam az ablakot
Lehúztam a redőnyt, a nap ellen árnyékba bújtam
Csillagok zöld illatát kizártam szívemből
S szobámba behívtam lakni a fagyot
Száraz virágok közt kaparász az ujjam
Az emlékek ragyogó gyémánt-morzsáit szedegetem
Hisz nem vagyok más csak egy vidám kísértet,
Aki néha énekel, s butaságokat álmodik
De jutányos áron kertészkedést vállal.
Subscribe to:
Posts (Atom)